17.nap

 2009.09.22. 18:15

 

7kor kezdtünk a változatosság kedvéért… Reggelinél találkoztunk a fiúkkal, az ülési rend már nem a régi, vagyis a két fiú egymás mellett, Évi Robinnal szemben én meg Mathiassal szemben ültem le… A fiúk persze előbb végeztek, ez nem meglepő, bár igaz előbb is voltak ott… Robin tisztára összeillik Évivel J Ő is mindent leejt J meg úgy eszik mint egy kis malac JJJJJ sikerült leejtenie reggel az össze villát és kést… Ők is mosolyogtak rajta J
Lent a Wirtschafts-ban elküldtek Aloisék traktort putzenolni immer megint :S  7-9ig putzoltuk, majd Alois felvitt minket Helmuthhoz és a Fiúkhoz töveket számolni, meg maradék kukicsöveket leszedni… Mathias és Robin persze itt is hozták a formájukat…
Még ebéd előtt végeztünk a nagy részével, amikor is álltam a sorok között a fiúk mögöttem és egyszer csak hallom hogy pottyan pár kukoricaszem a lábam mellett… hátranéztem Mathias nagyban mosolyog és feltárja a kezeit hogy nem Ő volt és mutogat Robinra J Ezektuán még pár kukieső után hátranéztem Mathias csak nevetett Robin meg már bemenekült a kukisorok közé J lassan lesétálltunk Évi, Helmuth, Robin, Mathias és én. Évivel mi egyből haza jöttünk itt levettük a mocskos gumicsimmát, meg átöltöztünk mert még tegnap köztölte a Direktor hogy internatzionale foto lesz ebédnél a német fiúkkal meg az újonnan jött bunkó franciákkal. Na jó még nem is ismerjük őket, de nem is köszönnek, aki meg beszélgetne velünk, annak meg benem áll a szája és nem szimpi egyszerűen!!! L
Georg szólt nekünk mégegyszer ebéd után hogy fotó fotó…. Nagyon örültünk neki
Majd eljött az idő… beálltunk a fiúk elé, akik egyből szóvátették Évinek, vagyis Robin tette szóvá, hogy a kicsik előre J de Évi egyből szólt hogy ők meg térdeljenek elénk… J persze hogy nem tették meg…
Kerestük a Direktort a suliban és kijött egy Cuki fiú aki kisegített minket aranyosan mondta hogy nincs már itt… majd tán holnap.
Ja meg a Bácsi még csinált külön rólunk is a Fiúkkal meg vele közös fotót… persze mi 4en nagyon örültünk neki :S majd kiváncsi leszek a képekre J
Georgnak odaadtuk a rudit meg a csokit J aranyos volt nagyon örült neki J (Jó napot Bácsi)
Majd vissza öltözni, és végül nekiindultunk a délutáni műszaknak J a Bácsi út közben felvett minket és felvitt a „hegyekbe” a fiúkhoz meg Helmuthhoz.
Na itt aztán elszabadult az ereszd el a hajam… JJJ Évi kicsit beakarta Mathiast zavarni a tőszámolásba… azt hiszem innen kezdődött az egész JJJJJ
Innentől végig dobáltak minket kukiszemekkel, persze nem találtak el minket… Évit külön megdobta Mathias amikor gugolt, azért Ő sem kell félteni egy egész csővel úgy fenékbe dobta ahogy csak tudta J Mathias csak mosolygott JJJ Én persze röhögtem rajtuk J
Majd nem is tudom Mathias végig nézett miközben Helmuthnak adta a mintákat aki ezeket mindig nekem adta, meg a fejemre akart húzni valami kosarat amibe a minták kerülnek… de nem jött össze neki mert Évi pont ránézett és még kis beszari JJJJJ
Majd Évi Robinnal, én Helmuthtal, Mathias egyedül jöttünk le a traktorokkal…
Helmuth elküldött mindenkit csizmát mosni… lehet nem kellett volna, mi Évivel a nagy nyomású csapot választottuk a fiúk a sima slagot, mivel Mathias úgy mosta a csizmáját, hogy én is picit olyan lettem, ezért kiáltottam neki hogy „Hó-hó- hahó” de semmi reagálás. Ezért kicsit a csizmáját megcélozva lelocsoltam, erre ő telibe locsolt a slaggal, úgy hogy tetőtől talpig mindenem vizes lett, de azért engem sem kell félteni, a nagy nyomásúval úgy fenékbe, hátba lőttem hogy utána öröm volt nézni JJJJJ sajnos kicsit Évi és Robin is kapott a mi kis játékunkból JJJJ azért én nem sajnáltam…
Majd mentünk inni, Évi mondta hogy a fiúk pontoztak valamit… elvileg minket és kaptunk kemény 3,4 pontot…. J vicces… na mindegy. Évi csak mosolygott rajtuk.
Majd jött Helmuth akitől Mathias megkérdezte mi meddig maradunk még gyakorlaton, és jól meglepődött amikor mondta hogy még októberig… még mindig nem értem ilyeneket miért nem tőlünk kérdez meg.. na mindegy.
Majd a fiúkat nem tudom hova küldte, de minket elküldött traktort mosni megintcsak. Mathias ott állt a stall előtt és mosta Hoftrackot a nagy nyomású mosóval… ami nekünk is kellett volna.
Megjött Évi is a traktorral, kiálltunk napozni, amíg vártunk a mósóra, persze Mathias egész véletlenül itt is telibe spriccelt, csak itt hálisten nem jött el nagyon hozzám a sugár J szóval annyira nem jött össze neki J
Majd jöttünk haza, fürcsi hajmosás, öltözés és mentünk is le enni, meg netezni, ami nem jött össze annyira…
Lassan fekszünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://bumbee-csigu.blog.hu/api/trackback/id/tr131399968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása