Pyhra 2 augusztus 25 szerda

 2010.08.31. 15:37

Eljött az utolsó munkanapunk reggele is.... Kissé vegyes érzelmekkel haladtunk a szokásos útvonalunkon, fura belegondolni, hogy többet már nem kell elindulni itt dolgozni...:(

Reggel csak Engelbert és Helmut volt ott a Wirtschaftban, na meg persze a Főnök.. Már ott ültünk 25 perce, és hallgattuk őket, mikor megjött Bruno csini, hogy itthagyja Engelbertnek a kocsit, majd csinálja meg. Meg hogy mi menjünk, mert Maria szeretne velünk beszélni. Gyöngyinek meg Annamarinak kellett megcímeznünk borítékot, hogy majd tudjon nekik írni. Ezzel volt egy kis baj, mert rossz borítékot hoztak el, Bruno mehetett haza másikért, majd az is rossz volt, de sebaj, majd gyöngyi megmondja Anni pontos címét remélhetőleg:) Ezután még a virágok miatt aggódtak, hogy a Käseraios kislány majd locsolja őket, mert Maria nem merte Franzra bízni a locsolásukat. Azt mondta , ő nagyon szeret locsolgatni de inkább csak össze-vissza, és lányokat nem a virágot...:) Nem is értem miről beszél:P :)

Kezdésként megintcsak fel kellett söpörnünk -Engelbert segédletével- azt a részt az udvaron, ahová a seprűs traktor már nem ér be, ezt már egy párszor megcsináltuk kézzel, de a seprűs traktor még soha nem jött utána.. Most jött, ugyanis Nikinek kellett beleülnie, és felsöpröni az egész udvart vele, többször kiüríteni, majd az egész bevezető utat is felsöpörni vele. Ezalatt én nekiálltam lefesteni az immár lecsiszolt ajtókat, Niki kicsit beporolt néha a műhelybe de sebaj, túléljük, én is és az ajtók is:) ezzel már készen voltam, megfordítani egyedül nem tudom, így csatlakoztam Engelberthez aki az ajtótokot csiszolta éppen az istállóban serényen. Rámhagyta még a portalanítást meg a hatalmas létráját, és kezdhettem el azt is festeni. Éppen hogy a létra legtetején ülve elértem a felső deszkát, nagyon izgalmas volt. Engelbert közben elment a biciklimmel felmérni a terepet hol kell neki füvet nyírnia, majd valóban el is ment füvezni:)

Éppen nagyban festem az ajtót, mikor jön Karl, hogy most születik egy boci, menjek ha érdekel. Na pesrze hogy mentem, csak úgy repült az ecset, meg majdnem a festékesbödön is, de az aztán mégse.:) A 20-as tehén lett ismét anyatehén, de már sokadszorra lehetett, mert Karl kb 2 perc alatt kihúzta belőle a bocit, nem volt nagy ügy. Közben megjött Tomi is a sok kisgyerkőccel, és pillanataok alatt elállták előlem a kilátást. (lehet mégse olyan kisgyerkőcök voltak?:) Ezután még lefestettem a régi korhadt ajtót is egyszer, ami itta a festéket, és már majdnem dél volt, kezdtem elpakolnia festéket, hogy majd megyünk már ebédelni. Hátra vagyok fordulva  éppen, mikor érzem, hogy valaki a derekamnál matat a nadrágom és a póló között... Azt hittem Niki az, de csodálkoztam is, hogy miért nyúlkál a nadrágomban...majd mikor fordultam, láttam nem Niki sziluettje, talán inkább Franz, majd mikor teljesen hátranéztem, ott vigyorgott Helmut...:-O Magyarázott valamit a nyugdíjasokról, de hát nem értettem semmit belőle az az igazság, ez örök homály marad (szerencsére).....

Ebédnél a Főnök beszólt helmutnak, hogy mi az hogy mellém ül, mire ő közölte vele, hogy utolsó nap van, meg amúgy is ... Tényleg nem értem a Főnök ezt személyes sértésnek veszi vagy mi a fene?? Hát mondjuk nagyon nem izgat minket, az ő baja, adjon fizetést és ennyi... Ebéd közben elcsíptem annyit a beszélgetésből, hogy mondta Egelbertnek, nekem le kell valamit csiszolnom...

Mentünk vissza kaja után, és vallattam Engelbertet, hogy akkor mit kell csiszolnom? Ő nem válaszolt, kérdeztem még...akkor kibökte, nem nekem kell, hanem Nikinek, én fessek csak tovább... :-O Na hát Nikinek nagyon nem jött be az ötlet, ugyanis az ősrégi ajtótokot kellett csiszolni géppel, amin hemzsegett a pók és a pókháló...:S:S:S:S Szóval Nki a pókcsípése után nem vállalt be iylen melót, Engelbert meg csak csodálkozott, hogy most mi a baj. Mondta jól van, ő elindul, elviszi a gépet, és reméli, Niki majd utána megy. ..Na nem ment, mentem én, de közöltem vele, tisztítsa le itt az össze pókféleséget, mert én se vagyok hajlandó így dolgozni itt....Mondta, hogy tudja, pesrze, és lepókhálózott::):):):) Aztán mivel jó magasan volt itt is a felső deszka, meg dőlt az aljzat kifelé, mondta nem lesz jó ezt létráról csinálni, ezért hozta a traktort és annak a lapátjában emelt fel a kellő magasságig:) Hát jó kis meló volt, a fejemen csak a szemem világított perceken belül, a hajamban a fél ajtófélfa beköltözött, de lassan készen lettem vele. Közben jött Niki, hogy ő már készen van a festéssel. Sokáig enm hagyták őt pihenni, mert Engelbert ráhagyta a fűnyírást a szokott terepeken, a Wetterstation körül, és fent a Kalbinneneknél, meg a pince fölött, amit én sose csinálok meg, hát nem vagyok kaszkadőr....

Elkezdtem festeni is az ajtótokot, mikor megjöttek az istállóba is dolgozni, franz és Karl... na persze Franz megint rajtam mulatott, meg hogy ne hagyjam ám abba itt, mehetek még a nagy kétszárnyú kaput is festeni, hát az még nincsen kész... Engelbert felvállalta, hogy azt majd ő befejezi, hát nekünk ez az utolsó napunk, nincs mese... Közben megint jött Niki, hogy ő befejezte a fűnyírást, ugyanis megpróbálta lenyírni ott is a füvet ahol én nem szoktam, de mivel ős sem kaszkadőr, így neki sem igazán jött össze a dolog, és ő elesett, fűnyíró felborult, azóta csak füstöt ereget magából.... Engelbert ezt is megoldotta, hogy nem baj, de Niki biztos azért esett el, mert nincsen igazi munkáscipőben, bezzeg ő.....

Lassan ennek is vége lett, mert mondta a Főnök, ha ezekkel a melókkal készen vagyunk, nem kell mást csinálni, végeztünk. Na mi gyorsan nekiálltunk kitakarítani a kocsit, mert így ezzel nem lehetett hazajönni, volt ott minden... Közben Helmut köszönés nélkül, Alois meg egy rövid köszönéssel lépett le. Csak Engelbert maradt, mert mosta Bruno kocsijának alvázát. Egyszercsak Franz robog felénk a Hoftrackal, és megpróbálja felemelni a kocsinkat, meg aztán nagynyomásúval lemosni, de abból végül nem lett semmi, pedig azt nem ántam volna. Fényképeztünk, mikor Franz fogta magát, és kivette a kezemből a gépet, és elkezdte nézegetni , nyomkodni. Niki már kiabált, hoyg ez nem lesz jó, szedjem ki a kezéből, mert olyna képek vannak rajta, amiket nem kéne látni, meg olyan amit meg nem kéne kitörölni:P Hát én próbálkoztam, de csak lepattantam róla... amikor aztán Niki is kiszállt a kocsiból, Franz fogta magt és elrohant az istálló felé, én utána...Hát nem találtam meg, még úgy se hogy Niki is jött segíteni később... Amikor végre visszakaptuk a gépünket , és megint 3-asban maradtunk, Engelbert felhozta, hogy menjünk el valahová "búcsúbulit" tartani...mondjuk fagyizni Böcheimkirchenbe, vagy valami... Niki aztán kitalálta, inkább Pizza Lillynél, de hansi is jöjjön ( és persze előbb Engelberttel mossák le a kocsit). Hát Hansi nem vette fel a telefont, úgyhogy úgy volt, 3asban megyünk....

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bumbee-csigu.blog.hu/api/trackback/id/tr252261888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása