Reggel mar Eszterrel együtt mentünk le fél 8-8felé reggelizni, mert a Bácsi azt mondta hogy 8-fél 9 körül indulunk Bécsbe. 11kor kezdődik az előadás a Spanische Hofreischule-ban, vagyis a Spanyol lovas iskolában, amit Évi szeretett volna nagyon látni J. Igazán izgalmasan kerültünk oda, vagy 4 fajta metróval mentünk ide-oda, nem is tudtuk követni mikor hova megyünk, de a Bácsi sem volt a helyzet magaslatán J. Végre megérkeztünk a célhoz, legalábbis azt hittük, de amikor a metróból feljöttünk mi balra egyből megláttuk a Hofburgot, ahova menni kellett volna. A Bácsi viszont mindenáron jobbra akart menni, mikor is Évi megkérdezte hogy szerinte balra az ott már a cél miért nem arra megyünk, akkor a Bácsi azt mondta hogy erre megnézzük hogy erre van e…. :S szóval mentünk egy hatalmas kört mire is megkérdezett valakit aki megintcsak visszaküldött minket az eredeti célhoz…
Rengeteg ember volt a Bácsi alig találta a pénztárat, mi mondtuk neki mi hol van, végre megszerezte a jegyeket, melyek elég drágák voltak fejenként 23 euro…
Ezek után a következő harci feladata a Bácsinak a bejárat megkeresése volt :D na mindegy nagy nehezen megtalálta, éppen hogy bementünk már kezdődött is az előadás, kb 1-1,5 órás volt. Érdekes hogy nekik mennyivel máshogy néz ki a lipicai lovuk mint a mienk. Az előadáson nem lehetett semmiféle fényképet csinálni, de azért mindenki próbálkozott több kevesebb sikerrel, sokakra rászóltak de ennél több nem történt. Érdekes volt látni, mikre lehet megtanítani egy lovat, de én kicsit többet vártam az előadástól, igaz ez elvileg valami matine előadás volt vagy mi…Még sose láttam élőben pej lipicait, itt pedig volt 2 csődőr is- (Évi)
Majd miután vége lett a Bácsi közölte hogy mivel Eszter itt van és Ő a halakból írja a diplomáját, nem túl messze van a Haus des Meeres, vagyis a Halak háza, ahova be kell mennünk J.
Igazából nagyon jó ötlet volt, mert sok látnivaló volt, szerintem ezt mindenki jobban élvezte mint a spanyol iskolát, legalábbis itt jobban szórakoztunk J. Majd ettünk egy ebédet a toronyban és indultunk is haza. Pont 4 körül ültünk be a kocsiba és néztük az eget, hátha meglátjuk a német fiúk repülőjét, mert az is 4kor indult elvileg …
Valahogy nagyon nem vártuk az estét mert előző nap megígértük Engelbertnek hogy elmegyünk vele discoba, vagy valahova… ettünk egy jót, majd lefeküdtünk és rengeteget nevettünk, az egész napon, hogy a Bácsi mennyire nem tud vezetni hogy kétszer majdnem meghaltunk az autópályán, mert nem hall és ha valaki beszél hozzá akkor azt nézni, és azzal a lendülettel a kormányt is tekeri…JJ na szóval röhögtünk vagy 2-3 órán keresztül JJJJJ
Majd este 10 körül kopogtak amikor én már megfürödtem szóval pizsiben voltam, erre mindkét lány közli hogy ők nem nyitnak ajtót…. (Még pizsi se volt rajtunk…)
Na mehettem én akit senki nem ért meg…
Engelbert állt az ajtóban nagyon kis csinin J végre nem munkásruhában, megfésülködve, tisztán…stb J
Mondtam neki hogy jöjjön velem… nem nagyon akart… zavarba jött szerintem kicsit J no sebaj J
Bejött meglátta hogy mindenki fekszik és nagyon csalódott lett… nagy nehezen mindenkit rávettem hogy menni kell vele ha akarunk ha nem mert előző este is elakart vinni és azt mondtuk majd másnap…
Ha menni kell hát menni kell JJJJJ
Mondtuk neki hogy várjon 10 percet, és hogy éjfélig-egyig akarunk csak elmenni… mondta hogy jó. Hozott nekünk Überraschungot J kis ari volt, majd elkészültünk mondta addig Ő lemegy a Wirtsaftba valamit szerelni…. Lent vártuk már egy ideje, amikor Évivel úgy gondoltuk megnézzük mit csinál…
Leértünk és egy busznyi fiút láttunk… egyből elment a kedvünk az egésztől, hogy nem erről volt szó…ott volt Hanzi és hozta az összes kis idióta ismerősét…
Futottunk vissza Eszterhez.
Mire felértünk a fiúk is pont felértek a busszal. :S Majd beszálltunk közölték hogy 2ig leszünk el kb, majd elindultunk a fiúk végig német dalokat üvöltöttek, és arról beszélgettek hogy én csak franciául beszélek, és velem így kell beszélni, az egyik megpróbálkozott vele… szerintem mindenki tudja mekkora sikere volt JJJJJ.
Valami rock buliról beszéltek aminek én nem örültem annyira…:S megérkeztünk, valami régi pajta volt megcsinálva buli helynek :S elég gáz volt, meg valami osztrák fiúk voltak a zenekar… mindenféle zenét rockosítottak de mindenfélét…(Az Überraschung BandJ)
A fiúk ott is hagytak minket, Engelbert fizette a belépőnket, és Ő egész este velünk volt. Egész rossz este volt… utána meg úgy kellett kikönyörögni hogy 2körül vigyenek már haza, mert nem erről volt szó, valahogy fél3 körül kerültünk ágyba vagy hogy.