Na ma aztán tényleg nem sok dolog történt velünk... Én sokáig aludtam, Niki meg még tovább...:) Aki nem hiszi, járjon utána:):):) Késő délelőtt nekiálltunk eddigi "közös életünket" felidézni meg kicsit rendszerezni, pakolgatni. Ebből az lett, hogy Niki megint bealudt a suli kanapéján, én pedig nézhettem a lovacskákat neten. Szóval igazán eseménydúsan telt a napunk egészen késő délutánig. Ekkor eszünkbe jutott, hogy ma Alex dolgozik az istállóban, így lementünk, hogy csinálhassunk róla is fényképet.
Az istállóban meglepő látvány fogadott minket, a tehenek elé rakott takarmány mennyisége nemhogy nem Brunos volt, de még csak nem is Franzos, hanem annak legalább duplája... Na de nem baj, holnap reggel majd Franz megtudja mit szenved utána minidg Bruno:)
Alexet ott találtuk Engelbert műhelye előtt, éppen valamit nézett a kocsiján, így megkértük, nézze már meg nekünk is a levegőt a gumiban. Aztán közölte, hogy ez nemhogy nem lapos, de még több is van benne, mint kéne lennie... Kicsit se nézett minket bolondnak..:)
Ezután elmentünk, megnézte Niki, hogy otthon van-e a kismalaca, majd egy kenderültetvény szélénél találtuk magunkat, ami Nikinek szintén nagyon tetszett.:)
Még bementünk Lilihez vacsizni,ahol közölte velünk, hogy pizzát már nem kapunk, mert megettük az öszes pizzáját:) Ezért ettünk grill kotelettet, amit egyikünk sem tudta mi az, Lili meg képtelen volt elmagyarázni, így egy pultot támasztó bácsi segített ki minket, hogy simán grillezett disznóhús sültkrumpival meg káposztasalátával. Niki ezután eléggé unta magát, és felvette míg én kb negyed óra alatt megeszem a maradék kajámat, mert persze ő sokkal korábban befejezte már az evést:) Na igen, sose ettem gyorsan, de ha közben videóznak is, az nem túl evéshatékony helyzet..:) Ezt a videót be kéne tiltani, az biztos.....
Este korán feküdtünk volna, de nem igazán jött össze, aztán egyikünknek sem sikerült elaludni.....
Évi