Éjjel Niki bosszankodva közölte velem, hogy: „Ha állítssz be ébresztőt, akkor úgy, hogy Katarina fejjen!!!”- még vissza is kérdeztem, akkor elismételteJ (21:24)
Reggel egyre nehezebb a kelés, már egy porcikánk se kívánja, ráadásul az eső is esett. Legalább Katarinára nem kellett figyelni, hogy ne ébresszük fel, mert ő tegnap hazament. Így aztán zajonghattunk kedvünkre, azt leszámítva, hogy az Igazgató velünk szemben lakik, és reggelinél ezt közölte is velünk. Lehet kicsit hangosak vagyunk neki…
Istállóban végre újra Brunoval dolgozhattam, kész megváltás volt, bár rajta nem lehet úgy mulatni mint Franzon…J Niki újra Karllal munkálkodott a fejőállásban, és magyarul igyekezett tanítani őt, persze nem sok sikerrel, ez már Eszternek sem sikerült…
Reggeli előtt levittük a mosást, majd Alois közölte hogy keressük Alexet, vele fogunk ma dolgozni... JJJ
Zuhogó esőben meg is érkeztünk a tetthelyre, de Alex sehol, aztán végül Alois előkerítette nekünk, megvártuk míg megreggelizik, majd mehettünk fákat válogatni vele. Szegénykémnek rossz tapasztalatai vannak velem, igyekszik mindent kézzel elmutogatni.. Még 3 hét mire megszületik a babájuk, aztán ahogy ő mondta, lesz „Nyik-nyekk”…J
Niki vezette megint a Hoftrackot, csak volt egy kis bökkenő, útközben elhagyta a fele rakományt, Alex fogta a fejét J.Miután végeztünk a farakásokkal mehettünk vissza Engelbert idióta karóihoz amiket festhettünk tovább. Niki persze tiszta sárga festék lett… J
Majd ebéd, visszakaptuk a ruháinkat kimosva és mehettünk a szobába J
Persze megint elaludtunk és a változatosság kedvéért megint egy órával indulás előtt aludtunk el. De ez a kis óra alvás mindig életmentő számunkra J.
Délután Évi volt Karllal, és én Brunoval. Szegénykém nem beszél angolul szóval nem nagyon értettük meg egymást, de nagyon türelmes velem, szóval azért csak ment a dolog J.
Megetettük az össze jószágot, a reggel háromnegyed 4 kor született kis bocikát is sikerült a legvégén megszopiztatni. Annyira aranyosak amikor ilyen kis picik JJJJ.
Ezek után hoztunk be kukorica szilázst és megintcsak én vezethettem a Hoftrackot J Annyira élvezem J Szegény Bruno meg csak magyarázott mit hogyan csináljak vele, mert eddig csak úgy vezettem, használtam ha a villa volt rajta….
Na mindegy ez a nap is eltelt. Holnap visznek minket a német fiúkkal meg valami 3 itteni diákkal valami üzem avató buliba, ahol 300 vendégnek kell felszolgálnunk, kiváncsi leszek mi lesz. Elvileg meg a Jó napot Bácsi visz minket a német fiúkkal majd vasárnap Bécsbe. Aranyosan amit tud mindig magyarul mondja nekünk J
Most meg fekszünk és holnap reggel végre akkor kelünk amikor szeretnénk. J